Órarend
Órarend
|
Születés hete

2009-ben azért jött létre az Összefogás a Szülés-Születés-Szoptatás Humanizációjáért Közhasznú Egyesület; röviden ÖSSZHANG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET, hogy tevékenységével felhívja az édesanyák figyelmét a természetes vajúdási és szülési folyamat, valamint az anyatejes táplálás fontosságára és ennek megvalósításához gyakorlati segítséget nyújtson.

Tevékenységünk mottójául Thomas Verny gondolatát választottuk:

„…napjaink erőszakos világának békéssé formálásához legelőször azt kell megváltoztatnunk, ahogy gyermekeinkkel bánunk, mégpedig életük legelső pillanatától kezdve.”

Célunk, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk az optimális életkezdet általános gyakorlattá tételéhez szükséges szemléletváltozáshoz. Szeretettel hívjuk és várjuk sorainkba mindazokat, akiket megszólítanak a fenti gondolatok!

www.osszhangegyesulet.hu

Az optimális életkezdet szellemében vállaltuk fel a Születés Hete 2011 megszervezését Egerben. A helyben működő egészségügyi szolgáltatások és emellett elérhető egyéb lehetőségek bemutatásával szeretnénk segíteni az édesanyáknak illetve a tágabb családnak, hogy széleskörű és megbízható információhoz jussanak a gyermekvárás, szülés, szoptatás, gondozás és gyermeknevelés időszakában.
A programok általában ingyenesen látogathatók. Az esetleges belépődíjról a program tájékoztat.
A programokhoz hasznos és kellemes időtöltést kívánunk!

2011. május 1. (vasárnap)

MEGNYITÓ: „Összhangban a Bábafa alatt”

Jó hangulatú kirándulás a Bükkben lévő Bábafához. (1 órás könnyű erdei gyalogtúra, uzsonna a hazaiból, játék a Bábafánál, A Születés Hete megnyitása) A túra idején próbahordozás az egri Hordozóklub részvételével.
indulás: A gyalogtúra 10.00-kor indul Bélapátfalváról a Hársas völgyi erdészháztól (más nevén Telekessy üdülő). Kijutási lehetőségek:
Távolsági autóbusz: Eger autóbusz állomás: 8.20.h (Bélapátfalva 1. megálló: 8.50.h), innen kb. 2 km gyaloglás
Saját autóval:  a IV. Béla út és a Bartók Béla út csatlakozásánál jobbra  fordulva kb. 2 km aszfaltút (parkolás lehetséges)
Különjáratú autóbusszal: 9.15.h:, DOMUS parkolóból
várható érkezés az erdészházhoz: 15.00.h
Bővebb információ: www.osszhangegyesulet.hu  oldalon a SZÜLETÉS HETE 2011 menüpontban, illetve a 20/235-61-31-számon.

2011. május 2. (hétfő)

Délelőtt:

A védőnői szolgálat programja  
helyszín: Védőnői Tanácsadó  Eger, Barkóczy u. 15.
9.00.h:  A védőnői szolgálat tevékenységének bemutatása
9.30-10.30.h: Babamasszázs. Bemutató, csoportfoglalkozás. (Sótér Zoltánné és Biáth Péterné)
10.30-11.00.h: Szülői szerepre felkészítő tanfolyam tematikájának ismertetése (Nagy Judit és Éva Gabriella)
10.30-11.00.h: Szoptatási tanácsadás - Bababarát Kórház, avagy „A szoptatásra való felkészüléstől az elválasztódásig a szakember szemével”
Személyes beszélgetés Kelemenné Varga Edit védőnő, Dr. Bánné Takács Mária oszt. vezető főnővér és Tóthné Hasilló Annamária szülésznő, nemzetközi laktációs szaktanácsadó (IBCLC) részvételével.
11.00-12.00.h: Kismama torna bemutató (Kántorné Bodnár Judit és Varga Tünde)
12.00-12.30.h: Baba-Mama torna bemutató (Buczkó- Nagy Emese)

Délután:

Az Összhang Közhasznú Egyesület programja
helyszín: Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)
15.00-16.00: Mozgásfejlesztő babamasszázs - bemutató és beszélgetés. (Harsáczkiné Kovács Adrienn )
17.00-19.00.h: Anyák egymás között beszélgetőkör. Ismétlődő mintázatok: születés – dackorszak – kamaszkor.  (Tolnay Katalin)

2011 május 3. (kedd)

Délelőtt:


A Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány programja
helyszín: Eger, Törvényház u. 3.  1. emelet
10.00.h: Kismama pilates torna. (Fűzi Kinga)
11.30h: Kismama torna (Fűzi Kinga)

Délután:


Az Összhang Közhasznú Egyesület programja
helyszín: Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)
17.00.h: „Élni úgy kell, mintha az élet örökké tartana!” – Interjúk és személyes emlékek felidézésével Ranschburg Jenőre emlékezünk.

2011. május 4. ( szerda)

Délelőtt:


A Baba-Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány programja
helyszín: Eger, Törvényház u. 3.  1. emelet
10.15.00-11.00.h: Csiri-biri torna (40 perces mozgásfejlesztő foglalkozás 1-3 év közötti gyerekeknek a  térben való mozgás örömével (kúszás, mászás, forgás, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés. Vezeti: Molnárné Barany Tünde)
11-12h: Tapicskoló (Amit otthon sosem csinálnál… Kreatív foglalkozás, ahol a gyerekek szüleikkel együtt fedezhetik fel a büntetlen maszatolás élményét, miközben megismerkednek a színekkel, anyagokkal, különböző technikákkal.  Vezeti:Égető Eszter)
(Párhuzamosan)
Az Összhang Közhasznú Egyesület programja
helyszín: Belvárosi Családsegítő Csoport. Pacsirta u. 10.
10.00.h: Pocaklakó találkozó: beszélgetőkör várandósoknak (Tóthné Hasilló Annamária szülésznő, nemzetlözö laktációs szaktanácsadó IBCLC)

Délután:


Beli Buba babahordozó klub programja
helyszín: Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)
14.00.-15.30.h: A homeopátia alkalmazási lehetőségei a várandósság, szülés és szoptatás idején (Kóró Andrea Kígyó Patika)
16.00-16.45.h: Mosható pelenka, XIX. század alternatívája. Bemutató és kötetlen beszélgetés, amely kitér a környezettudatos babagondozásra is.(Kada Éva)  
17.00.-18.30.h: Hordozni jó! Kötetlen beszélgetés a hordozásról, hordozó-típusokról. (Kada Éva, Winkler Niké)

2011. május 5. (csütörtök)

A Markhot Ferenc Kórház Szülészeti Osztályának programja

Délelőtt:

Nyitott szülőszoba a Markhot Ferenc Kórház Szülészeti OsztályánA program célja, hogy a családok, kismamák megismerjék a Baba-Barátság szolgáltatásait: a szülés-születés alternatív lehetőségeit, valamint az anyatejes táplálás elősegítését. Szülőszoba, a baba-mama szobák megtekintése. A kérdésekre szülészorvos, szülésznő, újszülött-ápoló és laktációs szaktanácsadó válaszol.
Csoportok indulnak 9.30 és 11.00-kor.
A csoportokra előzetes bejelentkezés 2011 április 18-tól 10.00-14.00.h Dr. Bánné Takács Mária főnővérnél a 36/411-444 számon a 2524 melléken

Délután:

helyszín: Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)
15.00 - 16.00.h: Szoptatás támogatása a szülés körüli időszakban. (Tóthné Hasilló Annamária szülésznő, laktációs szaktanácsadó)
16.15 - 17.15.h: Tapasztalatok az ÖSSZHANG SZÜLŐFOTEL használatáról az egri Markhot Ferenc Kórházban (Dr. Szántó- Holló György szülész-nőgyógyász és Tóthné Hasilló Annamária szülésznő, laktációs szaktanácsadó)

2011. május 6. (péntek)

A Perinatus Alapítvány programja:
Helyszín: : Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)
10.00-17.00.h: „Család születik” (Az egész napos csoportfolyamatban a várandósság lélektani oldalával foglalkozunk. Egyszerű gyakorlatok és beszélgetés során tekintünk rá, mire van szüksége a magzatnak a fizikai feltételeken túl, miként befolyásolhatják a szülőkben zajló érzelmi folyamatok a kisbaba testi-lelki fejlődését. Párban és egyénileg is lehet jelentkezni. Vezetik: Gózon Elisseev Gergely, Pátrovicsné Juhász Krisztina)
A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges: Gózon Elisseev Gergely, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , +36 20 514 9576

2011. május 7. (szombat)

Az Összhang Közhasznú Egyesület programja
helyszín: Eger, Barkóczi u 11/A. 2. em. 4. (14-es kapucsengő)

10.00 – 11.00.h: „ És ami utána jön… - szülés utáni hullámok tabuk nélkül”
(Előadás és csoportmunka Csiffáry - Vass Réka pszichológus vezetésével. )

16.00 – 18.00.h: ANYÁNAK SZÜLETTEM? (Beszélgetés a fogamzás, a megtermékenyülés késlekedéséről, lehetséges okairól a kérdésben érintett édesanyák részvételével. Vezeti Feithné Krajcsik Ilona perinatális szaktanácsadó.)

2011. május 8. (vasárnap)

Az Ébredés Holisztikus Központ programja
helyszín: Eger Szálloda u. 5.

VÉNUS terem: ( 4. emelet 5. szoba)
10.00-11.00.h: Az ember személyiségjelölő kódjai, a születési képletben rejlő lehetőségek  (VISZLAY ANITA okl. parapszichológus, számmisztikus)

11.00-12.00.h: Természetes életmód gyermekvárás idején  (Hogyan biztosítja életmódunk  születendő gyermekünk egészségét? SZAKÁCS IBOLYA életmód tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász)
12.00-13.00.h: Ebédszünet  - a helyszínen Reformbüfé
13.00.-14.00.h: A terhesség elektrofiziológiája. (Új diagnosztikus és terápiás lehetőségek a szülészeti profilaxisban. DR ÖRDÖGH JÁNOS szülés-nőgyógyász, integratív orvos)
14.30-15.30.h: Hogyan segíthet a kranioszakrális terápia a várandósság alatt? (SZOLÁRI ÁGNES  kranio-szakrális terapeuta, kineziológus)

HOLD Terem ( 3. emelet)
09.00-12.00.h: Családi titkok. mítoszok, sorsok a sorsunkban. (Családfa kutató mélylélektan csoportban. CSIFFÁRY-VASS RÉKA pszichológus)
részvételi díj: 2500 Ft/fő
12.00-12.30.h: Ebédszünet  - a helyszínen Reformbüfé  
12.30-15.30.h: Az anyaság transzformációs ereje női létezésünkben. (Saját élményű női műhelycsoport.                
BÓTA VERONIKA önismereti tréner és TROMBITÁS KATALIN asztrológus)                              
Részvételi díj: 2000 Ft/fő
Információ, bejelentkezés: 20/579-16-88  számon

17.00h: A Születés Hete 2011 rendezvény zárása
helyszín: Érsek Kert, Tópart, Életfa