Csikung - Egészség nélkül nincs élet

Csikung - Egészség nélkül nincs élet

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a hétköznapokban csak akkor tudunk megfelelően teljesíteni, ha közben nem kell egészségügyi problémákkal küzdenünk. Ennél azonban jóval fontosabb szerep jut az egészségnek, ugyanis kiegyensúlyozottság, harmónia és boldogság sem létezhet nélküle. A hagyományos gyógymódok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hatékonyságuk és kockázatmentességük miatt. Tipikusan ilyen a Csung Jüan Csikung rendszer, amely az egészség helyreállítása mellett egy teljesebb, boldogabb élet lehetőségét rejti magában.

Mit jelent a csikung?

Maga a csikung kifejezés olyan gyakorlatok összességét jelenti, melyek megnövelik a csi áramlását a testben. A kínai orvoslás mindig is kiemelt szerepet szánt az életerőnek, amely a test energiacsatornáiban árad az úgynevezett meridiánokon keresztül. Előfordulhat azonban, hogy a csi nem megfelelő mennyiségben van jelen, vagy éppen annak áramlását akadályozza valami. Ilyenkor cél a csi áramlásának elősegítése, és a gátak feloldása, melyek végül a szervezet egyensúlyának megteremtéséhez vezetnek.

A rendszer Nagymestere, Hszü Ming-tang 1991-ben hozta napvilágra azt a tudást, melyet évezredekig csak kevés beavatott ismerhetett. Ennek köszönhetően azonban már bárki számára lehetővé vált a kipróbált ősi módszer megismerése, és folyamatos elsajátítása. Hasonlóan sok más önfejlesztő, öngyógyító módszerhez, a csikung is azon az elven alapul, hogy beindíthatóak a szervezet öngyógyító folyamatai, s ehhez olyan út vezet, melyen keresztül jobban megismerhetjük önmagunkat, eljuthatunk tudatunk és pszichénk egy felsőbb szintjére.

Egészségtől a boldogságig

Csak fizikailag egészséges testben valósíthatjuk meg önmagunkat. A betegség azonban gyakran összefüggésben van a megbomlott pszichés egyensúllyal. A csikung alternatív gyógymódként szolgálja az egészség helyreállítását és ugyanakkor egyfajta szellemi fejlődés lehetőségét is. Az öt elemmel valamint a jin-jang elvvel szoros kapcsolatban levő csikung gyakorlatok célja tehát a test energetizálása, az energiapályák akadálymentessé tétele, és ez által a betegséget okozó energiablokkok megszüntetése. A mai kor embere számára gyakori kockázati tényező a stressz, melytől a módszer követésével szintén megszabadulhatunk.

A tökéletes kiteljesedéshez és önmagunk megértéséhez a bennünket körülvevő világot is teljesebben át kell látnunk. Nem elég azonban csak a világ megértése, el kell tudnunk helyezni abban magunkat, és ismerni a vele való kapcsolatunkat. A csikung abban is segítséget jelenthet, hogy egyfajta új gondolkodásmód segítségével sikerüljön rálelni a boldogsághoz és a harmóniához vezető útra.

www.lelekepito.hu